Ess édes bűnbe Pavlovával

2016 november 2. | Szerző:

Édes bűnbeesés, gyümölcsökkel koronázva. Kell ennél izgalmasabb?

Megmaradt a tojásfehérje, nincs ötlete? Megoldás a Pavlova roppanós, gyümölcsös mini változata.

pavlova

Hozzávalók:

Pavlova tészta

5 db tojásfehérje (közepes méret)

200 g porcukor

1 ek keményítő

1 tk citromlé

A tojásfehérjét a cukor harmadával, citromlével kezdjük el felverni, ha már csíkokat hú és keményedik kanalanként adjuk hozzá a maradék porcukrot, minden egyes kanál után fél percig keverve. A keverés robotgéppel folyamatos legyen. A végén kanalazzuk hozzá a keményítőt is.

Egy szilikonlapra egymástól 2 cm távolságra tegyünk 10 cm nagyságú halmokat, nem kell habzsákkal formázni a kanál is megfelelő lesz.

Tegyük 145 fokra előmelegített sütőbe 45 percre 10 perc után mérsékeljük a sütőt 120 fokra.

A sütőben hagyjuk kihűlni, de támasszuk ki az ajtaját egy fakanállal, hogy a gőz eltávozzon.

Készítsük el a krémet amíg a pavlova sül.

Hozzávalók:

25 dkg mascarpone vagy krémsajt

10 dkg porcukor

1 cs vaníliás cukor

3 dl állati tejszín 35%-os

1 tk habfixáló

Összeállításhoz kedvünk szerint friss gyümölcs.

darált keksz 100 g

A tejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá.

A mascarponét a porcukorral vaníliás cukorral keverjük simára, forgassuk bele a felvert habot.

A kihűlt pavlovát szórjuk meg darált keksszel, hogy a krém ne lágyítsa meg azonnal.

Csillagcsővel formázzunk rá a krémből, jöhet a gyümölcs, majd megint egy réteg krém, a tetejére megint gyümölcs.

Kész is van.

2

1

Mandulás, kajszibarackos morzsatorta

2014 július 10. | Szerző:

Mindig azt mondják a morzsatortára, hogy olyan csúnyácska. Lehet, hogy nem egy csodaszép sütemény, de nagyon finom.

IMG_7410

Tészta
40 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1 mokkáskanál só
10 dkg őrölt mandula
15 dkg porcukor
30 dkg Rama
1 tojássárgája
10 dkg darabolt mandula
1 evőkanál kristálycukor
A töltelékhez
1 kg sárgabarack
6-7 evőkanál kristálycukor
1 csomag (36 gramm) főzős vaníliás pudingpor
A forma kikenéséhez
2-3 dkg vaj vagy olaj

Elkészítés
A tésztához forgassuk össze a lisztet a sütőporral, a sóval, az őrölt mandulával és a porcukorral.
Adjuk hozzá a vajat, és morzsoljuk el.
Egy harmadát egy tálba rakjuk félre, és adjuk hozzá az evőkanál kristálycukrot és a darabolt mandulát.
A barackokat, jól mossuk meg vágjuk ketté, és magozzuk ki. Vegyünk ki belőle kb 30 dkg-ot és turmixoljuk össze, majd tegyük egy lábasba forraljuk fel, és a vaníliás pudinggal sűrítsük be.
Egy 26 cm tortaformát vajazzunk ki, és tegyük bele a morzsatészta 2/3-át, majd egyengessük el szépen az alján, és egy kicsit az oldalára is simítsunk belőle.
A barackos massza felét simítsuk a morzsára.
Erre rakosgassuk rá a darabolt barackot, és ismét a barack masszát.
A legvégén az egész tetejére szórjuk rá a félretett 1/3-ad morzsát.
Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb.1 óra alatt megsütjük. Csak akkor szeleteljük fel, amikor már kihűlt.
3
4

Vörös áfonyás, csokis keksz

2014 január 23. | Szerző:

A vörös áfonya tartósítja az egészséget! Rengeteg jót lehet elmondani róla, csak egy a baj, hogy nincsen minden kiskertben.

975108_647121558637771_850570161_n

Hozzávalók: 
15 dkg vaj vagy margarin
10 dkg cukor
2 tojás
10 dkg étcsokoládé
10 vörös áfonya
1 kk sütőpor
 kb. 20 dkg finomliszt
  • A zsiradékot és a cukrot  verd habosra. A tojásokat egyenként dolgozd bele. A sütőt közben melegítsd elő.
  • A lisztet,  és a sütőport keverd össze.
  • A sütőporos lisztet add a tojásos keverékhez, és dolgozd simára. Akkor jó, ha laza állagú és ragadós.
  • Az étcsokoládét aprítsd fel, és add  a keverékhez a vörös áfonyával együtt.
  • A keverékből  kb. 30 apró golyót formázz, ha ragadna lisztezd meg a kezed, én fagylaltos kanállal adagoltam, azzal nagyon egyszerű volt és szép egyformák lettek. Rakd Sütőpapírral bélelt tepsibe, és kissé nyomkodd le.
  • 175 fokon 15-20 perc alatt süsd világosbarnára. Vigyázz ne süsd túl, mert akkor nagyon száraz lesz!

IMG_6101_resize

Miért együnk sokat?

Vörös áfonya: tartósítja az egészségétA vörös áfonyára is igaz, hogy minél színesebb egy gyümölcs, annál több értékes hatóanyag van benne, és az is, hogy azok gyümölcsök a legértékesebb vitaminforrások, amelyek termesztett változatukban is megőrzik “vad” tulajdonságaikat. Márpedig számtalan megőrzésre érdemes jó tulajdonsága van: egészséges, vitamindús, nyomelemekben és antioxidánsokban gazdag, ráadásul aromás, finom. Sok értékes ásványi anyagot tartalmaz, kalcium, magnézium, kálium, nátrium, vas, cink és mangán, foszfor is van benne. A-, B-, C-, és E-vitaminok gazdag forrása. Flavonoid-tartalmának köszönhetően érvédő hatású, csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét. 
A benne lévő nagy mennyiségű fenol antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, véd a fertőzések ellen, érvédő és sejtregeneráló, méregtelenítő, akadályozza a kőképződést, a gyulladásos és daganatos megbetegedések kialakulását, így kiemelkedő a betegségmegelőző hatása.

 

Kelt tészták ragyogó csillaga, az aranygaluska

2014 január 22. | Szerző:

Ismét egy klasszikus étel. Van akinek főétel, van akinek édesség. 
Az édes, vaníliasodóval meglocsolt aranygaluskának lehetetlen ellenállni.
Remélem kedvet adok a hétvégi főzőcskézéshez.

image_1363098452760705

Hozzávalók:
Tészta:
40 dkg liszt
2 dkg élesztő
2,5 dl tej
5 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 kávéskanál kristálycukor
1 tojás
1 dl tejben futtassuk meg az élesztőt 2 kávéskanál cukorral.
Ha az élesztő felfutott a többi hozzávalóval egy tálban dagasszuk meg és tegyük 1 órára keleszteni meleg helyre.
További hozzávaló:
kb. 30 dkg darált dió 10 dkg kristálycukorral elkeverve
20 dkg olvasztott vaj
Ha megkelt a tészta nyújtsuk ki 1-1,5 cm vastagra és pogácsa szaggatóval szaggassunk félhold alakú darabokat.
Egyenként forgassuk meg az olvasztott vajban és aztán a darált dióban, majd helyezzük őket kivajazott magas falu tálba.
Ha marad, dió azzal szórjuk meg az egészet. Tegyük előmelegített sütőbe és süssük 180 fokon 40-45 percig. Szép magasra fog emelkedni és borzasztó finom lesz. Tálaljuk vanilia sodóval.
Vanília sodó:
Hozzávalók:
½ l tej
2 tojás
7 dkg cukor
1 teáskanál liszt
1 cs vaníliás cukor
A tojások sárgáját 1 dl tejjel, 5 dkg cukorral, és a liszttel elkeverjük. A tejet a vaníliás cukorral felforraljuk és forrón a tojássárgájához öntjük. Vízgőz felett besűrítjük. Forrnia nem szabad, mert a tojássárgája csomós lesz.
Akkor van kész, ha a kanálról nem fut le, hanem szépen bevonja, mint egy mártás.
Levesszük a vízgőzről és a vajat hozzákeverjük, amitől szép fényes lesz.
A tojásfehérjét felverjük, a vége felé hozzá adjuk a maradék 2 dkg cukrot, és a forró mártáshoz keverjük.
Ez a sodó majdnem olyan, mint a madártej, csak a fehérje jól el van keverve a tejes krémben.
Ettől lesz krémes és finom.
DSC07455_resize
Aronyos jó étvágyat!

Mese puzzle vajas kekszből

2014 január 11. | Szerző:

Ha egyszer belekezdesz, nem lehet megállni.

Milyen jó, keksz és játék egyben, csak vigyázz, mert ha hamar felfalod a darabokat, elfogy a játék is. 

1

A tészta hozzávalói

35 dkg liszt

20 dkg vaj

1 tojás

csipet só

10 dkg porcukor

2 cs vaníliás cukor

A vajat morzsold el a lisztben és a többi hozzávalóval gyúrj tésztát. Tedd legalább egy órára hűtőbe. Ha nem készíted el az egész tésztát, akkor fóliába csomagolva napokig eláll a tészta.

Alakítsd ki a formákat és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt süsd meg. Vigyázz hamar megég és akkor kiszáradhat.

A mázhoz:

1 tojás fehérje

20 dkg porcukor vagy cukorliszt (a cukorlisztben van keményítő is így kiváló a máz elkészítéséhez)

A fehérjében keverd el a porcukrot. Az arány változhat, mert minden tojás más és más méret. A lényeg, hogy annyi porcukor kell hozzá hogy amikor elkevered a keverés mintája 15 másodpercig legyen látható, ennyi idő alatt szépen összefolyik majd.

Ha ez az idő kevesebb, akkor nagyon folyós lesz, ha több, akkor pedig túl kemény és nehezen formázható. Ezért hívják 15 másodperces máznak.

Különböző színezékkel lehet más és más színt elérni és a formát díszíteni. Először a körvonalakat kell megrajzolni, majd kitölteni a mázzal. Száradás után jöhet a folytatás. Sok gyakorlást igényel és nem remegős kezeket. Bár lehet remegő kézzel még izgalmasabb minták születhetnek.

3

 

2

 

Minion vajaskeksz

2014 január 9. | Szerző:

Imádom a kihívásokat. Most kipróbáltam milyen is kekszeket festeni. Olyan érzés, mikor üvegfestékkel készítesz képet az ablakra. Élvezed amikor lassan a szemed előtt válik teljessé a kép, és igen büszke vagy magadra.

Első festésnek az egyik kedvencemet választottam: Miniont

1

A tészta hozzávalói

35 dkg liszt

20 dkg vaj

1 tojás

csipet só

10 dkg porcukor

2 cs vaníliás cukor

A vajat morzsold el a lisztben és a többi hozzávalóval gyúrj tésztát. Tedd legalább egy órára hűtőbe. Ha nem készíted el az egész tésztát, akkor fóliába csomagolva napokig eláll a tészta.

Alakítsd ki a formákat és 180 fokos sütőben 10-12 perc alatt süsd meg. Vigyázz hamar megég és akkor kiszáradhat.

A mázhoz:

1 tojás fehérje

20 dkg porcukor vagy cukorliszt (a cukorlisztben van keményítő is így kiváló a máz elkészítéséhez)

A fehérjében keverd el a porcukrot. Az arány változhat, mert minden tojás más és más méret. A lényeg, hogy annyi porcukor kell hozzá hogy amikor elkevered a keverés mintája 15 másodpercig legyen látható, ennyi idő alatt szépen összefolyik majd.

Ha ez az idő kevesebb, akkor nagyon folyós lesz, ha több, akkor pedig túl kemény és nehezen formázható. Ezért hívják 15 másodperces máznak.

Különböző színezékkel lehet más és más színt elérni és a formát díszíteni. Először a körvonalakat kell megrajzolni, majd kitölteni a mázzal. Száradás után jöhet a folytatás. Sok gyakorlást igényel és nem remegős kezeket. Bár lehet remegő kézzel még izgalmasabb minták születhetnek.

2

 

3

 

4

Calas – New Orleans-i rizssütemény

2014 január 7. | Szerző:

 New Orleans 20. századi népszerű reggelije akár a tied is lehet. Porcukorral, lekvárral vagy tejszínhabbal bombaként indítja be a napod.

1

Hozzávalók

  • 5 dl főtt rizs vagy tejberizs (ízesítve fahéjjal, szerecsendióval, vaníliával, gyömbérrel)
  • 10 dkg liszt
  • 6-8 dkg cukor
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 2 tojás
  • csipet só
  • a sütéshez: olaj
  • a tálaláshoz: porcukor

 

Főzz tejberizst: A rizst (1 pohár) 5 dkg vajon, fehéredésig pirítsd meg. Adj hozzá 2 pohár csipet sóval ízesített vizet és főzd benne a rizst majdnem puhára. Ha a levet felveszi és ragacsossá kezd válni adj hozzá 1 pohár tejet és a fűszereket, majd főzd puhára.

Hagyd hűlni, közben a tojásokat a cukorral verd fel és add hozzá a kihűlt tejberizst, a sütőporral elkevert lisztet és keverd össze. A masszából egy kanál segítségével egyforma gombócokat formázz és lapítsd ki, mint a fasírtnál szoktuk.

Bő forró olajban süsd mindkét oldalát szép aranybarnára.

Tálald porcukorral meghintve, kínálj mellé házi dzsemet, tejszínhabot és forró fekete teát.

2

Omlós, vaníliás-citromos karika, fehér csokoládé köntösben

2013 december 21. | Szerző:

Ezeknek a falánkságoknak, amik szinte elolvadnak a nyelvünkön a jelszava: Minden falat tiszta élvezet!

Jól fűszerezve a kekszek kétszer olyan finomak.

8902_658866917463235_857832226_n

 

Hozzávalók:

20 dkg vaj

3 tojás sásárgája

15 dkg porcukor

30 dkg liszt

½ teásaknál fahéj

fél citrom leve és reszelt héja

továbbá

15 dkg  fehér csokoládé

csipetnyi fahéj, színes szórócukor

A vajat a tojások sárgájával és a cukorral keverd krémesre.

A lisztet szitáld össze a fahéjjal, és keverd hozzá a reszelt citromhéjat

A citrom levét keverd hozzá először a vajas masszához, majd kanalazd bele a lisztes keveréket.

Csillagcsöves nyomózsákkal formázz karikákat egy zsírpapírral ellátott tepsire, és 190 fokon süsd előmelegített sütőben 10-12 percig.
Ha kihűlt, egyik felét mártsd olvasztott csokoládéba, amit kevés fahéjjal ízesítettél (vízgőz felett vagy mikróban olvaszd meg a csokoládét). Szórd meg a színes cukorral.

2

 

1Jó étvágyat!

Fahéjas, bundás alma

2013 december 19. | Szerző:

Az ünnepek előtti napokban mindig a karácsonyi menün jár az agyunk. De elfelejtünk gondolni a két ünnep közötti időszakra, amikor felpuffadva ülünk az asztal előtt és valami igazán könnyűt ennénk meg. Íme egy desszert ami megoldja problémánkat!
Finom, gyors és könnyű!
15 perces süti recept!
Kép 075
Hozzávalók 4 személyre:

1 kg alma
5 dkg kristálycukor
1 kávéskanál rum
2 db tojás
5 dl tej vagy szóda
20 dkg finom liszt
1 csipet só
Porcukor a tetejére
ízlés szerint őrölt fahéj
bőséges étolaj a sütéshez
Az almákat meghámozzuk, almakiszúróval kiszúrjuk a közepét, majd ujjnyi vastagra szeleteljük.
Megcukrozzuk, aki szereti rummal meglocsolhatja utána állni hagyjuk amíg a palacsintatésztát elkészítjük.
A tejből, lisztből, tojásokból,kevés sóból sűrű palacsintatésztát készítünk a szokásos módon.
Az almakarikákat megforgatjuk benne, és forró olajban pirosra sütjük.
Fahéjas porcukorral tálaljuk. Melegen, frissen az igazi.Amilyen rövid a recept olyan könnyen varázsolod szeretteid elé ezt a finomságot, próbáld ki!

Ropogós moszkauer

2013 december 17. | Szerző:

A bejglin és a gyümölcskenyéren kívül az egyik kedvencem a moszkauer. Fenséges és klasszikus apró süti villámgyorsan.

maszkauer (2)2

Hozzávalók kb 18-20 darabhoz:

1 dl tejszín
50 g vaj
70 g barna cukor
100 g durvára tört dió
50 g apróra vágott kandírozott narancshéj, vagy aszalt barack
50 g liszt
1 kk fahéj
az aljára:
10 dkg étcsokoládé
Tegyük a tejszínt, a vajat és a cukrot egy lábasba és melegítsük fel, addig amíg a cukor elolvad, de ne forraljuk fel.
Amikor a cukor felolvadt, öntsük bele a durvára tört diót, az apróra vágott kandírozott narancshéjat, a lisztet és a fahéjat, majd jó alaposan keverjük el.
A masszából rakjunk diónyi halmokat egy  sütőpapírral borított tepsire, egymástól kb 5 centi távolságra, és kanál segítségével lapítsuk le és formázzuk kerekre.
Majd 200 fokra előmelegített sütőben süssük szép aranybarnára 6-8 perc alatt. Nagyon figyeljünk, mert hamar megég, tényleg csak pár percig süssük és folyamatosan figyeljük!
Ha kihűt, kenjük meg az aljukat olvasztott csokoládéval.
Boldog, örömmel teli sütögetést kívánok!
CafeblogVIP Tag

Keress meg!

Kedvcsináló

Dream of Cakes

Mesekeksz puzzle



Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Kategória

Mai tortám nektek! Violetta

"Ha boldog vagy, élvezed a zenét, de ha szomorú vagy, akkor megérted a szövegét..." Violetta

Nézettség

  • Blog nézettsége: 584656

Kövess engem a Pin-en is!

A titokzatos Jane

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!